„Nagyon sokat köszönhetek Juditnak! Az egyik legfontosabb talán az a fajta feltétel nélküli elfogadás, az ahogy ítélkezés nélkül segít. Olyan dolgokról beszélhettem vele, amit sokszor önmagamnak sem tudtam vagy mertem bevallani. Judittól sosem hallottam szuper Judit-megoldásokat, csak csupa-csupa kérdés, ami a saját válaszaimhoz vezetett. Hogy bosszantó e ez olyankor, mikor az ember azt várja mentse már meg valaki? Igen, bosszantó. Nagyon. De még soha egy „megmondomatutit külső tanács”sem vitt olyan közel -lépésről-lépésre- Önmagamhoz, mint ahogy ő kérdez, ahogy ő figyel és odahallgat. Tudom és érzem, hogy figyel rám, amikor beszélünk, oldunk, kezelünk. Úgy figyel, ahogy egyszer én is szeretnék majd figyelni. Rengeteg inspirációt, támogatást, bátorítást kaptam tőle és nagyon hálás vagyok Neki ezért. No meg azért, hogy ő van! ” (Adri)

Engem a véletlen vezetett el Judithoz. (Véletlenek pedig nincsenek.) Bensőséges, megtartó csoportban találtam magamat a pandémia közepén és úgy éreztem, megérkeztem valahová, ahová már régen vágytam. Egy elfogadó, teremtő, építő közegbe. Judit olyan, mint egy meleg burok. Mint egy igaz barát, aki megértő, támogató, szeretetteljes.Emellett fantáziadús, mindig megújul. Segítőként nagyon finom energiákkal dolgozik, hiteles, megbízható közeget teremt, biztonságban érzem magam mellette. Saját utamon való haladásomat katalizálta, ezúton is óriási köszönet érte! 
Éva (Peter Hess hangmasszőr, OH-kártya instruktor, transzperszonális terapeuta) (https://zeva.eoldal.hu/cikkek/rolam.html) 

„Olyan állapotban érkeztem a Judithoz ami ma már szerencsére csak egy távoli rossz emlék. Folyamatosan elégedetlen voltam magammal, az életemmel igazából mindennel ami én vagyok és ami körülvesz. Az idő múlásával azt vettem észre hogy már nem az a reakcióm amikor meglátom magam a tükörben hogy ‘úristen hogy nézel ki” hanem sokkal elfogadóbb lettem magammal szemben. Már nem bántom magam amiért nem vagyok tökéletes. Persze vannak még „visszaesések” de valahogy kezdek kibékülni azzal aki vagyok. Még van min dolgoznom de szerencsére van ehhez egy csodás segítőm.”
(Edit)

„Az elején nem nagyon tudtam elképzelni, hogy egy online beszélgetés, oldás hogyan tud majd működni, hogy tud megtörténni maga az oldás úgy, hogy nem vagyok ott fizikailag. De már az első alkalommal megéreztem, és tapasztaltam, hogy bizony nagyon is működik. Olyan érzetek, érzések és blokkok tudnak felszabadulni, amit el sem tudtam képzelni előtte, ahogy azt sem, hogy mik szunnyadnak ott a mélyben, amiket bizony így online térben is előtörnek és feljönnek, és tisztulnak. Hála és köszönet mindezért. Nagyon örülök annak, hogy esélyt adtam ennek a lehetőségnek az életemben és hogy nem zárkóztam el előle. 🥰” (Enikő)

„A történetem ott kezdődik, mikor elvesztettem Édesapámat. Nem tudtam megbékélni vele. Nem tudtam elengedni. Akkor még szinte semmit nem tudtam a kineziológiáról, oldásról, acces bars-ról, stb. Judit a kolléganőm volt, tudtam, hogy miken ment keresztül, miért kezdett foglalkozni ezzel. Láttam rajta a változást, éveken át figyeltem a fejlődését. Én mégis távol éreztem magamtól ezeket a dolgokat, nem vagyok vallásos sem, mindig csak abban hittem, amit látok, meg tudok érinteni. Egy nap megkérdezte, hogy nem akarom-e kipróbálni az oldást, hátha segít nekem. Csak próbáljuk meg, aztán ha nem jön be, hagyjuk. Gondoltam nekem már mindegy, veszíteni nem fogok vele. Az elsőt végig sírtam. Olyan rejtett gondolatok, ki nem mondott szavak, emlékek jöttek felszínre, amiket magamnak sem akartam bevallani, vagy pont azért fájt, mert ki kellett volna mondanom, de már nem volt rá alkalmam. És megkönnyebbültem. Ezért elmentem a következő oldásra, és a következőre… Egyre jobban lettem. Azóta rendszeresen megyek, persze kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Sok más problémára ránéztünk már, ami gyerekkorom óta nyomasztott, traumákra, amik a későbbi életemre is kihatással voltak. Egész más szemmel tekintek mindenre, ami valaha történt velem és meghatározó szerepet játszott az életemben. Ez nem terápia, nem gyógykezelés, egyszerűen csak saját magunk megismerése, ez által a környezetünkben élő emberek megismerése.
Észre vettem, hogy bizonyos helyzetekre máshogy reagálok, mint régen. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok s ez által boldogabb.
Ez nem azt jelenti, hogy gyenge voltam, sőt. Mindig is erős voltam, de nálam is eljött az a pont, amikor nem tudtam egyedül megbirkózni a terhekkel, tragédiákkal.
Én úgy gondolom, hogy ehhez kell a legnagyobb bátorság. Felismerni mikor van szükség segítségre és MERNI segítséget KÉRNI. Nekem rengeteget adott és örökre hálás leszek a sorsnak, hogy ismerhetem Juditot és általa a kineziológia, testkezelés és hasonló megfoghatatlan, de létező dolgok áldásos segítségét. Megtanultam figyelni, befogadni, elengedni. Magamtól eszembe se jutott volna interneten jelentkezni bármi fajta „kezelésre” egy vadidegen emberhez, mert humbugnak tartottam.

Judit pontosan azért volt hiteles a számomra, mert éveken át megtapasztaltam a benne lezajló változást és ezért mertem kipróbálni. Hála és köszönet mindenért.”
(Ildikó)

„Valami felszakadt bennem, és utat tört magának a szeretet, a gyengédség. Jobban szeretem magam hétfő óta, ezt határozottan érzem. „
(Móni)

„5 évvel ezelőtt történt. Csak azt éreztem, hogy nem vagyok jól, nem ott vagyok, ahol kellene lennem, nem azzal az emberrel, akivel kellene lennem. Úgy éreztem, hogy csapkodnak a hullámok felettem és mindjárt összeomlok, de végérvényesen. Nem tudtam, hogy merre lehet ebből kijutni, csak azt tudtam, hogy ez így nem jó. Egy véletlen beszélgetés folytán jött elő először az életemben a kineziológia, mint szó. Akkor azt sem tudtam, hogy mi fán terem. Fogalmam sem volt a mibenlétéről és, hogy ez hogy segít nekem.

Juditot ajánlották, hogy menjek el hozzá, mert ő segít, na nem a szó szoros értelemben. Arra felhívták a figyelmem, hogy ő nem fogja megmondani, hogy mit csinálj, csak szépen „fogja a kezed” és leveszi a tested jelzéseit, rezgéseid, mi az ami stresszel, mi az ami bánt.

Az első alkalommal, féltem, kétségek, kételyek és feszültség volt bennem, de már amikor beléptem és az első két szót váltottuk egymással tudtam, hogy jó helyen vagyok. És ez azóta is így van.

„Vezeti a kezem”, érzi a rezgéseimet. Old ha kell, hallgat ha kell, energiát áramoltat ha kell és … mondhatom azt, így 5 év távlatából, hogy barát ha kell!

Kívánok neki sok erőt, energiát és szeretetet a munkájához, a családjához!”(Rita)